Bármikor le tudok szokni a dohányzásról? Teszt

A „Bármikor le tudok szokni a dohányzásról” mondat számtalan cigarettát mentett már meg a számonkéréstől. Nyugodtnak hangzik. Felnőttnek hangzik. Úgy szól, mintha a beszélőé lenne az utolsó szó, mielőtt a szokás valódi kérdéseket tehetne fel.

Évekig használtam ezt a mondatot. 19 évesen is ezt mondtam, és akkor is, amikor 27 év dohányzás után már közelebb voltam az 52-höz, mint a 22-höz. Addigra a legrosszabb időszakomban nagyjából napi 40 szálnál tartottam, és ez a mondat még mindig ott ült a nyelvemen, mint egy kis jogi védekezés.

Mítosz 1: A holnap bizonyítja a kontrollt

A holnap azért kényelmes, mert soha nem kell szembenéznie az íróasztallal, a kávéval vagy a hazafelé vezető úttal. Az ember egy semleges pillanatban kimondja ezt a mondatot, és kölcsönveszi belőle azt a nyugalmat, hogy az egész függőséget leírja vele.

Az őszinte próba nem elméleti. Reggel 7:30-kor a kávéval érkezik, 11:10-kor egy feszült telefonhívás után, 18:00-kor a dugóban. Ott kezd összezsugorodni ez a mondat.

J. Freeman az irodai éveiből ismeri ezt. Ki tudott hagyni egy cigarettát, hogy fegyelmezettnek érezze magát, aztán egy órával később azt vette észre, hogy a lábai már viszik is az ablakhoz, mintha a nap helyette már döntött volna. Ha akarod, nevezheted dohányos tagadásnak, de ritkán néz ki drámaian. Inkább rendezettnek tűnik. Ezért marad meg ilyen sokáig.

Mítosz 2: A halogatás szabadságot jelent

Az emberek összekeverik a halasztást a választással. Ha valaki kibír egy értekezletet, egy repülőutat vagy egy családi vacsorát cigaretta nélkül, a szokás választhatónak tűnik. A gond az, mi tölti ki az üres helyet, amíg az ember vár.

Az igazi választás csendben marad, ha épp nem elérhető. A függőség tovább számol. Figyeli az ajtót, az órát, a liftet, az időjárást. A következő cigarettalehetőséget apró, a napba rejtett találkozóvá alakítja.

Ez volt az életem a végén. Otthon dohányoztam. Munkahelyen dohányoztam. A kollégák már észre sem vették. Át tudtam verekedni magam egy megbeszélésen, de az utána következő cigaretta már ott várt a szobában, mielőtt a megbeszélés véget ért volna. Ez nem rugalmasság. Ez időzítés.

Mítosz 3: A probléma beismerése gyengeség

Ez a mondat legnehezebb része. A „Bármikor le tudok szokni a dohányzásról” nemcsak a szokást védi. Az egót is védi. Amíg ez a mondat él, az embernek soha nem kell kimondania a fájdalmasabb igazságot: beragadtam, és azok az eszközök, amelyeket újra meg újra használok, nem működnek.

Ez a beismerés nehéznek érződik, de tisztább, mint az önámítás. A puszta akaraterő önmagában nagyjából 3-5% körül mozog. A nikotinpótló eszközök 10-20% körül mozognak. A gyógyszeres segítség akár 30%-ig is felmehet. Még a legerősebb kombinált megoldás is nagyjából 40%-ig jut. Ezek a számok nem gyenge emberekről szólnak. Egy kemény függőséget és olyan módszereket írnak le, amelyek az emberek többségét valahol félúton hagyják.

Ezt megtanultam az akupunktúra, a hipnózis, a terápia, a tapaszok, Allen Carr könyve, a gyógynövényes cigaretták és az időzítő módszer után, amely minden órát kis bírósági tárgyalássá változtatott. Egyik kudarc sem jelentette azt, hogy nincs jellemem. Azt jelentették, hogy még mindig a szokással próbáltam megnyerni a vitát, ahelyett hogy kiléptem volna belőle.

Ez a mondat mögött húzódó nagyobb minta. Magabiztosságnak hangzik. De sokszor inkább védelem. Biztonságosan elméleti síkon tartja a számvetést, ahol az önérzet sértetlen maradhat, és semminek sem kell megváltoznia.

A hasznos pillanat akkor jön el, amikor ez a mondat már nem tűnik erősnek. Akkor az ember úgy tud a szokásra nézni, hogy közben nem engedi, hogy lenyűgözze. Ott kezdődik az igazi elmozdulás.

Ha ez a mondat még mindig ott él a fejedben, nem az önérzet az, amit még jobban kellene edzeni. J. Freeman az útmutatójában arról a nyugodt útról ír, amely végül lezárta ezt a vitát, lépésről lépésre és emberi tempóban. A cél nem az, hogy bebizonyítsd, bármikor le tudsz szokni. Az a cél, hogy egyáltalán ne legyen szükséged erre a mondatra.